Kilencedik lemezünk: Antoine Simon

Ismertető

Antoine Simon (Anton Julevics Simon, 1850-1916) francia születésű zongoraművész, karmester és zeneszerző, aki 1871-től haláláig Oroszországban működött, mint a moszkvai Vígszínház (Théâtre Bouffe) karmestere, az Orosz Filharmóniai Társaság zeneiskolájának zongoratanára, a Cári Színház zenekarának szuperintendánsa, majd az Alekszandrovszki Katonai Akadémia igazgatója. Életművének gerincét zongoradarabjai alkotják (szalon- és karakterdarabok, zongoraverseny), de jelentősek és sikeresek voltak színpadi alkotásai (operák: Rolla, A győzedelmes szerelem éneke, A halász; balettek: A csillagok, Az életre kelt virágok, Esmeralda) és zenekari művei is (A bajadérok tánca, Zenekari ünnepi nyitányok). Zenéjét ma már csak elvétve játsszák, Antoine Simon nevét igazából egy félreértésnek köszönhetően tartja számon a színpadi muzsikában járatos közönség. A kalóz című balett "Pas de deux"-jét az egyik felújításban Simon híressé vált "Variation de la Reine des Dryades (Souvenir de Bal)" zenéjével helyettesítették, amely eredetileg Minkus Don Quixotéjának táncvariációja volt - ezért a népszerű táncot sokáig Minkus művének tekintették . Életművének fő vonulatai mellett Simon számos rézfúvós kamaraművet is komponált, mint amilyenek a felvételünkön megszólaló négytételes Quatuor en forme de Sonatine [Kvartett szonatinaformában] op. 23 No.1. és a 22 Petits morceaux d'ensemble [22 kis darab hangszeregyüttesre] op.26 darabjai. Ezekkel a virtuóz, hangszerszerű kialakítású művekkel a zeneszerző a 19. század második felében Oroszországban divatos rézfúvós zenei termést gazdagította, egy olyan sajátos kultúrát, amely több szállal kapcsolódott a középkori gyökerekkel rendelkező, Európában egyedül álló orosz udvari kürtzenekarok hagyományaihoz.

Miután a kürtöket évszázadokon át Oroszországban is elsősorban a vadászatok kellékeként használták, 1751-ben bizonyos Jan Mare¹, Narisin grófnak, a Cári Színházak intendánsának udvari karmestere megalapította az első, különféleképpen hangolt természetes kürtökből álló udvari kürtzenekart. Az eleinte 15, majd 30-35 játékos mindegyike csupán 1-3 hangot játszott a fémből vagy fából készült, egyenes vagy végén ívelt, tölcséres hangszerén. Az együttes hangterjedelme akár a 4 és fél oktávot is elérhette, telt, enyhén vibrált hangja az orgonáéra emlékeztetett. Népszerűségét mutatja, hogy Erzsébet cárnő az elsők között alapított saját kürtzenekart, és hamarosan minden valamire való főúr saját kürtösökkel muzsikáltatott. Műsorukat főleg indulók, dalok, táncok, karakterdarabok alkották. Elsősorban udvari-ceremoniális alkalmakon - fogadások, ünnepségek, hajókázások alkalmával - szólaltatták meg őket, gyakran diplomáciai tárgyalások sikerének erősítésére, hiszen a külföldi vendégekre különösen mély benyomást gyakoroltak.

A 19. század folyamán ez a jellegzetes orosz udvari zenélési forma lassan visszaszorult. Utolsó kísérletként 1896-ban, II. Miklós cár megkoronázásakor szólalt meg kürtzenekar, majd a történelem viharai méltatlanul elfeledtették az utókorral. Hatása azonban nem múlt el nyomtalanul. A modern értelemben vett orosz rézfúvós zene nagy divatja a 19. század derekától a századfordulón túlig erre a hagyományra épült, amelyhez még hozzáadódott pár érdekes kedvező körülmény. Ilyen volt például az orosz-finn háborút követően a finn-svéd-norvég katonai és amatőrzenészektől átvett szextett- és szeptettjáték tradíciója, a professzionális együttesek (pl. a szentpétervári Kamarazene Társaság, vagy a Bolsoj Rézfúvós Kvartett, a szentpétervári katonazenekar) megalakulása, de katalizáló hatású volt az aktív kornettjátékos III. Sándor cár értő támogatása és az általa háromhetenként mintegy 50 hangszeres részvételével szervezett rézfúvós estek.

Bár katonazenekarok tagjaiból és nemesekből álló amatőr rezes kamaraegyüttesekről már a század közepe tájáról származó híradásaink is vannak (az első orosz földön keletkezett kamarakompozíció szintén egy külföldi, Ludwig Maurer munkája), a moszkvai zenei életben számon tartott első professzionális rézfúvós kvartett 1888-ben alakult a Bolsoj Színház művészeiből. A hangszer-összeállítás két kornett, egy kürt és egy harsona volt, ugyanaz, mint amelyre Simon az op. 23-as Kvartett szonatina formában c. darabját, valamint a 22 kis darab közül az első nyolcat írta.

Az 1880-as években keletkezett op. 23-as kvartett (Quator en forme de sonatine) szabályos négytételes kamaradarab, érdekes módon minden tétele hármas lüktetésű. A témák kialakításánál a zeneszerző nagy súlyt fektet a hangszerek hatásos megszólalási lehetőségeinek kiaknázására: így a férfias vivőerejű kantiléna és szignálszerű tématípusok váltakoznak. Szonátaformájú Allegro grazioso nyitótétel, dalformájú, mérsékelt tempójú lassú (Andante tranquillo), szellemes, virtuóz scherzo (quasi presto) alkotják a ciklust, amelyet egy igazi különlegesség, 6/4-es Allegro moderato "orosz módra" jelzésű és az orosz népzene tenyeres-talpas lejtését, naiv derűjét idéző rondó zár le.

Ha a kvartett inkább hangversenyszerű alkalmakon hangozhatott el, a 22 kis darab hangszeregyüttesre (22 Petits morceaux d'ensemble, op. 26, 1887) tételcímei szabadtéri előadásra utalnak. A helyszínek változatosak: parkok, kertek, vasútállomások (vonatozni nagy divat volt, erre utal, hogy Moszkva és Szentpétervár vonzásában a nyaralófalvak vasútállomásain étterem és bálterem is fogadta az utazóközönséget). A négy füzetbe rendezett indulók, táncok, karakterdarabok kötetenként más-más (egyre nagyobb, a kvartettől a szeptettig) együttesekre íródtak.

Gyenge Enikő

Tracklista és meghallgatható részletek

1-4	Kvartett szonatina formában, op. 23 No.1.       13'20''
	1 I. Allegro grazioso
	2 II. Andante tranquillo
	3 III. Scherzando (quasi presto)
	4 IV. Allegro moderato (á la Russe)
5-26	22 kis darab együttesre, op. 26       37'46''
	5-12   I. Kvartettek
	13-18 II. Kvintettek
	19-22 III. Szextettek
	23-26 IV. Szeptettek

Összidő: 51'12''