Negyedik lemezünk: Wilhelm RAMSÖE

Ismertető

Egy dán Szentpéterváron

A 19. századi dán zenei életet a napóleoni háborúk és az 1813-as államcsőd ellenére egyenletes, az európai főáramlatokat követő fejlődés jellemezte. Mozart és Beethoven művei rendszeresen felcsendültek a filharmóniai- és kamarazenetársaságok hangversenyein, a Kongelige Teater és zenekara, a Kongelige Kapel, Schall vezetésével Európa-hírű együttessé vált. Koppenhágában megalakult a Királyi Zeneakadémia, és zeneszerzők egész nemzedékei – A. P. Berggreen, J. P. E. Hartmann, Niels W. Gade, Fr. Kuhlau – munkákodtak azon, hogy a bécsi klasszikus zenei nyelvben gyökerező, nemzeti színekkel gazdagított romantikus dán zenei stílust kialakítsák.
1843-ban Georg Carstensen ötletéből létrejött a világ első vidámparkja, a koppenhágai Tivoli Kertek, körhintával, óriáskerékkel, zenés színpadokkal, zenekarok sokaságával, bohócokkal és bábjátékosokkal, tűzijátékkal. Az itt megszólaló könnyű műfajok koronázatlan királya H. C. Lumbye volt, a „skandináv Strauss”, aki a Tivoli Kertek zenekarának karmestereként és zeneszerzőként egyéni módon „honosította” a bécsi Lanner és a Strauss-család népszerű keringőit, polkáit, indulóit.
Az új könnyű hóbort, az ún. promenádkoncert Európa több nagyvárosában is felbukkant, szabadtéri zenepavilonokban és varietészínházak színpadán egyaránt. Műsoraik népszerű dallamokból, feldolgozásokból és tánczenéből álltak, a változó létszámú zenekarok közös jellemzője, hogy igen jelentős rézfúvós részleggel rendelkeztek: a leghíresebb párizsi promenádzenekart nem kevesebb, mint 48 hegedű, 14 kornett és 12 harsona alkotta. Nem csodálkozhatunk, ha e népszerű, pregnáns rézfúvós hangzás új zenekari színeket eredményezve szerteágazó hatással bírt a komolyabb zenélésére, a szimfonikus zenekar és kamarazene hangszerválasztására is.
Wilhelm Ramsöe (1837-1895) hegedűművész és zeneszerző karrierje is legalább felerészben a könnyű műfajokhoz kapcsolódik. Csodagyerekként kezdte pályáját, 14 évesen lépett színpadra, és alig 17 éves, amikor a Dánia- és Norvégia-szerte turnézó Miller és Lewini Színtársulatok karmesterének szerződik.
1857-ben Georg Carstensen, a Tivoli Kertek alapítója összekülönbözött a Tivoli igazgatóságával, és rivális létesítmény létrehozását határozta el. Ez volt az Alhambra, ahová Carstensen, egy Lumbye-kaliberű karmestert keresve, Ramsöe-t alkalmazta zeneigazgatónak. Bár az Alhambra nem bizonyult sikeresnek, Ramsöe-nek 1864-ig sikerült állását megtartania. Ezenközben termékeny és sikeres zeneszerző volt: számos színpadi kísérőzenét, indulót, polkát írt és adott ki.
Pályájának fordulatát az 1877-es év hozta meg: Szentpétervárra ment, ahol élete végéig a Cári Francia Opera karmestereként dolgozott. Itt találkozhatott az orosz udvari kürtzene hagyományával, és az ebből kisarjadó rézfúvós kamarazene divatjával, ami, mint később kiderült, Ramsöe-t zeneszerzői életműve legnépszerűbb darabjainak megírására ösztönözte.
Miután a kürtöket évszázadokon át Oroszországban is elsősorban a vadászatok kellékeként használták, 1751-ben bizonyos Jan Mareš, Narisin grófnak, a Cári Színházak intendánsának udvari karmestere megalapította az első, különféleképpen hangolt természetes kürtökből álló udvari kürtzenekart. Az eleinte 15, majd 30-35 játékos mindegyike csupán 1-3 hangot játszott a fémből vagy fából készült, egyenes vagy végén ívelt, tölcséres hangszerén. Az együttes hangterjedelme akár a 4 és fél oktávot is elérhette, telt, enyhén vibrált hangja az orgonáéra emlékeztetett. Népszerűségét mutatja, hogy Erzsébet cárnő az elsők között alapított saját kürtzenekart, és hamarosan minden valamire való főúr saját kürtösökkel muzsikáltatott. Műsorukat főleg indulók, dalok, táncok, karakterdarabok alkották. Elsősorban udvari alkalmakon – fogadások, ceremóniák – szólaltatták meg őket, gyakran diplomáciai tárgyalások sikerének erősítésére, hiszen külföldi vendégekre különösen mély benyomást gyakorolt. Még látványosabb területüknek számított a „vízi zenélés”, a Néván vagy a Fontankán úszó hajókon megszólaltatott szerenádmuzsika.
A 19. század folyamán ez a jellegzetes orosz udvari zenélési forma lassan visszaszorult. Utolsó kísérletként 1896-ban, II. Miklós cár megkoronázásakor szólalt meg kürtzenekar, majd a történelem viharai méltatlanul elfeledtették az utókorral. Hatása azonban nem múlt el nyomtalanul, művek egész sora – karakterdarabok rézfúvóskvintettre, kvartettek, versenyművek – íródott exponáltan alkalmazott rézfúvós hangszerekre, együttesekre: Aliabev, Maurer, Ramsöe, majd Simon, Ewald, Glazunov, Glier kompozícióinak hangszerválasztásában, virtuóz, hangszerszerű kialakításában a szentpétervári hagyomány tovább él.
Wilhelm Ramsöe remek rézfúvós kvartettjei a bécsi klasszikus vonósnégyes műfaját álmodták át rézfúvós hangzásra. A zeneszerző legtöbbet játszott, leghatásosabb, virtuóz kompozícióiról van szó. A felvételünkön megszólaló kvartettekben a két trombitához és a tubához hol a kürt, hol pedig a harsona szolgáltatja az alt-tenor szólamot. A darabok mindegyike négytételes, az első két kvartett ciklikus formájának jellegzetessége, hogy a szonátaformájú első tételt ünnepélyes lassú bevezető előzi meg.

Tracklista és meghallgatható részletek

II.	Kvartett No.2. Op.29. 18'51''
	5. Preludium-Moderato quasi andante
	6. Adagio
	7. Menuetto. Allegretto
	8. Presto

Összidő: 74'28''